soha ne próbálj ki semmit, amit javaslok! annál is inkább, mert látod hova kerültem utána, szóval engem ne perelj, mert eleve semmim sincs, meg nem is lenne jogos, hiszen előre szóltam!
amikor először bevittek, akkor azt mondták bipoláris vagyok (nálunk mániás depresszió), csak nekem depresszió nélkül. aztán már inkább skizofrén voltam, mert istenről, meg csodáról, meg ilyenekről beszéltem, de hát ugye pár percük volt rám, így nem fejthettem ki, pontosan mire is gondolok. utána finomítottak rajta és már csak skizoaffektív pszichózis lett a diagnózis. rájuk hagytam, mert kurvára nem érdekel, mit mondanak, én pontosan tudom, hogy semmi bajom, csak egy kicsit más vagyok, máshogy gondolkodom, de miért zavar ez másokat?
írtam egy csomó bejegyzést, szépen elkezdtem rendezgetni, de hát elfelejtettem menteni és persze a szerver összeomlott. igen, nem állítottam be mentést és ugyan vissza lehetett volna hozni, de közben épp váltottam egy másik szerverre, így dobtam az egészet, és újrakezdem.